E L M A R A D ! ! !

Kedves Vendégeink! Technikai okok miatt az 1. ARËNA Body&Mind napot le kellett mondanunk!

Valójában több kisebb és nagyobb technikai probléma adódna szombaton, ami veszélyeztetné a hatékony kivitelezését a napnak, és ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni.

Azonban nem végleg szeretnénk letenni erről a programról, nagy valószínűség szerint ugyanezzel a forgatókönyvvel, vagy akár még más, új dolgokkal, opciókkal kiegészítve mindenképpen szeretnénk megrendezni ezt a Body&Mind napot, de erre már csak jövőre lesz lehetőségünk. Az ARËNA összes hátralevő november-decemberi hétvégéje foglalt már valamilyen rendezvény miatt, így még nem tudjuk pontosan az új dátumot, de természetesen amint megvan, minden online fórumunkon közzétesszük majd.

Megértéseteket köszönjük, és elnézéseteket kérjük!

1. ARËNA BODY&MIND NAP

2017. NOVEMBER 4., SZOMBAT, 9:00-17:30  
KIKAPCSOLÓDÁS, STRESSZOLDÁS, FELFRISSÜLÉS, ELMÉLYÜLÉS, RELAXÁLÁS

Ha úgy érzed, nagyon Rád férne mindez, akkor add meg Magadnak a lehetőséget, és tölts el velünk egy napot a Test, az Elme, a Lélek teljes összhangjában!

6 óra, 4 előadás, kiállítók, jó hangulatú beszélgetések, szakértői tanácsok, különleges termékek várnak!
Minden résztvevő Welcome csomagot kap!
Igény esetén gyerekfelügyletet is biztosítunk.
A nap végén nyereménysorsolást tartunk - a résztvevők között kisorsolunk egy 4 alkalmas ARËNA csoportos bérletet, melyet a Body&Mind nap oktatóinak az óráján lehet felhasználni.

PROGRAM:

9:00-9:50 – PILATES SZÁVAI ANDIVAL
10:00-10:50 – bodyART BASIC KATONA RENIVEL
11:00-11:50 – deepWORK GÁRDOSI KRISZTÁVAL
12:00-12:15 – Bach-Virágterápia - Vasas Eszter, eredeti Bach-virágterápiás Tanácsadó előadása
12:15-12:30 – Gyógynövényekkel és szívvel-lélekkel az egészségért - Lévai Anikó, természetgyógyász, reflexológus, önismereti terapeuta előadása
12:30-13:30 – EBÉDSZÜNET
13:30-14:00 – Vízprogramozás drágakövekkel - Tátrai Katalin, ásványterápiás tanácsadó előadása
13:45-14:00 - NEWSTART Életmód Program - Bánfi Ibolya, életmód tanácsadó, manuálterapeuta előadása
14:00-14:50 – ESZKÖZÖS PILATES SZÁVAI ANDIVAL
15:00-15:50 – bodyART DYNAMIC KATONA RENIVEL
16:00-16:15 – A színek és minták szerepe a mandalafestésben - Kanev Adrienn mandalafestő előadása
16:20 – 17:10 – CENTRAL TRÉNING KATONA RENIVEL
17:10-17:30 - KONZULTÁCIÓ, NYEREMÉNY SORSOLÁS

FELKÉSZÜLTÉL?

    dayhoursminsec0
  • 0
  • 0
  • 0

RÉSZVÉTELI DÍJ: 8.900 FT/FŐ

A RÉSZVÉTELI DÍJ MAGÁBAN FOGLALJA AZ ÓRÁKON ÉS AZ ELŐADÁSOKON VALÓ RÉSZVÉTELT, MELEG EBÉDET (EGY SZABADON VÁLASZTOTT LEPÉNYT AZ "ELSŐ MAGYAR LEPÉNY" KÍNÁLATUNKBÓL, ÉS EGY ÜDÍTŐT VAGY KÁVÉT), SZAUNA HASZNÁLATOT, VALAMINT EGY WELCOME CSOMAGOT.
A RENDEZVÉNYRE ELŐZETES REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES! A JELENTKEZÉS ELŐTT KÉRJÜK, OLVASD EL AZ INFORMÁCIÓKAT!

OKTATÓINK

KIÁLLÍTÓ PARTNEREINK

ÉLETMÓD TANÁCSADÓ, MANUÁLTERAPEUTA

Ibolya az országos hírű Érdliget Életmódközpont vezetője, sok más szakember mellett Tóth Gábor kollégája. Munkatársaival együtt rendkívül sokat tesz a Vendégek testi-lelki egészségéért. Ha kíváncsi vagy Ibolya szakterületére, mindenképp keresd fel Őt! Ibolya kiállítói asztala rendezvényünkön az előadása után, 14:00 és 15:00 óra között lesz látogatható.

TERMÉSZETGYÓGYÁSZ, REFLEXOLÓGUS, ÖNISMERETI TERAPEUTA

Anikó is többféle érdekes dologgal foglalkozik, melyek közül nálunk elsősorban a gyógynövényeké lesz a főszerep. Kiállítói asztalánál a KEOLA gyógynövény készítményekkel (gyógyteák gyógynövény kivonatok) ismerkedhetsz meg.

EREDETI BACH-VIRÁGTERÁPIÁS TANÁCSADÓ, THETA HEALNG® KONZULENS, ACCESS CONSCIOUSNESS® BARS FACILITÁTOR ÉS FACELIFT® KEZELŐ

A stressz nagyon káros hatással van szervezetünkre, rombolja immunrendszerünk hatékonyságát. Eszter asztalánál egy "stresszgyilkos" csodaszert ismerhetsz meg, az eredeti Bach-Virágesszenciákat. Érdemes lesz körülnézni nála is!

MANDALAFESTŐ

A manapság oly népszerű felnőtt színezők köztudottan stresszoldó hatásúak. A mandalákról is elmondható ugyanez. De azt tudtad, hogy az aprólékosan kidolgozott mintáknak és a színeknek is nagyon fontos jelentése van? Ha Adrienn előadásából esetleg nem tudtál meg mindent, bátran kérdezd Őt a nap folyamán! :-)

ÁSVÁNYTERÁPIÁS TANÁCSADÓ

Kata asztalánál megismerheted az ásványok gyógyító, energetizáló hatását, különböző drágaköveket, ékszereket csodálhatsz és akár vásárolhatsz meg, sőt, akár saját Magad is készíthetsz karkötőt ásványgyöngyökből. (A rendezvény ideje alatt 400 Ft-os áron fűzhető karkötőket gyerekek és felnőttek egyaránt készíthetik.)
UNGOR KATALIN

GYÓGYTORNÁSZ, MANUÁLTERAPEUTA

Az utóbbi években az alternatív gyógyászatban egyre nagyobb teret hódítottak maguknak a különböző színű kinezio tapaszok. Leggyakrabban sportolókon láthatjuk őket, de tudtad, hogy a saját - akár lelki - problémáidon is segíthetsz általuk? Csak kérdezd Ungor Katalint, majd Ő segít eligazodni közöttük, és mesél a kinesio tape alkalmazásáról!:-)

SZERETETTEL VÁRUNK!

Kedves Vendégünk!

Szeretettell várunk az 1. ARËNA Body&Mind napon!:-)

Regisztrálni online űrlapunk kitöltésével lehet. A jelentkezés sikerességét egy azonnal megjelenő válaszüzenetből és egy visszaigazoló e-mailből tudhatod meg. Regisztrációddal helyfoglalásra vagy jogosult, a foglalás azonban csak a teljes jegyár előre kifizetésével válik véglegessé. A befizetést követően legfeljebb 72 órán belül ismét visszaigazolást küldünk a regisztrációkor megadott e-mail címre.

RÉSZVÉTELI DÍJ: 8.900 FT/FŐ

FIZETÉSI MÓDOK:
Előre fizetés készpénzben az ARËNA Törökbálint recepcióján vagy előre utalással az ARËNA Törökbálintot üzemeltető Tb1nfs Kft. bankszámlájára:
Számlavezető bank: OTP Bank
Számlaszám: 11745183-21036651-00000000
A közlemény rovatba kérjük a NEVEDET és az 1BMN rövidítést írd be!

A fizetési határidő: 2017. november 2., csütörtök éjfél. Ha a foglalásod véglegesítése nem történik meg a határidőig, a jelentkezésedet töröljük, és új jelentkezőnek adunk lehetőséget a foglalásra.

A rendezvényre kérjük, hozd Magaddal jógaszőnyegedet/polifoamodat! Amennyiben nem tudsz hozni saját szőnyeget, korlátozott számban, letét ellenében tudunk biztosítani a helyszínen.

Bármilyen kérdésed lenne a rendezvénnyel kapcsolatban, hívj minket vagy írj nekünk nyugodtan!
Elérhetőségeink:
Telefon: 06/30 585 7806
E-mail: brigi@azarena.hu

Szeretettel várunk november 4-én!:-)

1. ARËNA BODY&MIND NAP
REGISZTRÁCIÓS ŰRLAP

IDŐPONT: 2017. NOVEMBER 4., SZOMBAT 9:00 - 17:30
(Gyülekező, regisztráció 8:00 órától.)

Az alábbi regisztráció kitöltése nem jelent automatikus foglalást. A foglalás a teljes jegyár előre kifizetésével válik véglegessé. A regisztráció sikerességéről azonnali üzenetet és visszaigazoló e-mailt is kapsz. (Kérjük, csak valós és helyes e-mail címet adj meg, mert különben nem érkezik meg a visszaigazolás!) A befizetést követően legfeljebb 72 órán belül szintén küldünk egy visszaigazolást e-mailben.

NYILATKOZAT
A regisztráció elküldésével elfogadod az ARËNA TÖRÖKBÁLINT Házirendjében foglaltakat, nyilatkozol arról, hogy semmilyen egészségügyi akadálya nincsen a Body&Mind napon való részvételednek és hozzájárulsz ahhoz, hogy a rendezvényen készült fényképeket, felvételeket az ARËNA honlapján, közösségi fórumain közzétegyük, illetve marketing célra felhasználjuk.

TOP