Az ARËNA Törökbálintban a koronajárvány vírus miatt 2020-ban saját szervezésű tábort nem tartunk, azonban létesítményünk felkészült arra, hogy a minket otthonául választó táborba érkező gyermekeket fogadja.
Amennyiben Szülőként gyermekedet az ARËNÁban megrendezésre kerülő nyári táborba szeretnéd befizetni, joggal merülhet föl Benned a kérdés, hogy vajon biztonságos helyen tudhatod-e gyermekedet.
Felelős vezetésünk természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a kérdésedre abszolút IGEN legyen a válasz. Noha idén táborszervezőként nem leszünk jelen a nyári táborok széles palettáján, helyszínt biztosító létesítményként is kötelességünknek érezzük a legfontosabb járványügyi védekezések betartását és betartatását. Ebből adódóan a nálunk tábort tartani szándékozó táborszervezőket a 2020. május 20-án, a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott rendeletek mellett a vezetőségünk által is kidolgozott előírások betartására és betartatására kötelezzük.
Az említett követelményeket valamennyi táborszervezőnk részére eljuttattuk, és az alábbiakban az ő táboraik iránt érdeklődőkkel is ismertetünk.
Tájékoztatónk a 2020-as COVID-19 járvány idején megtartandó nyári táborok során betartandó védelmi intézkedések elolvashatók és PDF formátumban letölthető ITT! >>